Szennyvízcsatornázás a XXII. kerületben


Több szakaszon már elindulhatnak a rákötések

Több mint 33 kilométernyi korszerű szennyvízcsatorna megépítése fejeződik be hamarosan Budafok-Tétényben a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt részeként, európai uniós forrásból. Az összesen mintegy 150 utcát érintő közműfejlesztés ősszel zárul le, a munkálatok tehát célegyenesbe fordultak. Az elkészült új csatornaszakaszok műszaki ellenőrzése folyamatban van, több utcában azonban már megindulhatnak a rákötések is. 2015. ősz közepéig pedig a tervek szerint minden szakaszt üzembehelyeznek. A kerületben 2014 negyedik negyedévében indult fővárosi beruházásának köszönhetően közel 1400 budafok-tétényi család szennyvízproblémája oldódik meg.

 

Hamarosan befejeződik az új, korszerű szennyvízcsatorna kiépítése Budafok-Tétény eddig ellátatlan területein. A több mint 33 kilométernyi szennyvízvezeték lefektetése már megtörtént, sőt több szakaszon már üzemel is a rendszer, így számos érintett háztartás rá is csatlakozhat a szennyvízelvezetésre. A további érintett utcákban a tervek szerint szeptember második felében kerül sor a csatorna üzembehelyezésére, így idén ősszel már az összes kerületi szakaszon elindulhatnak a rákötések.  

 

Mely utcákban köthetnek rá az új csatornára?

 

Több utcában is sor került már a kiépült szennyvízelvezetés műszaki átadására, így ezeken a szakaszokon – az üzemeltető Fővárosi Csatornázási Művek engedélyének birtokában – az érintett ingatlanok ráköthetők a csatornára. Az érintett ingatlantulajdonosokat a Fővárosi Csatornázási Művek levélben is értesíti. Az alábbi szakaszok üzembe helyezése a közelmúltban megtörtént, az érintett ingatlanok tulajdonosai a Fővárosi Csatornázási Művek ügyfélszolgálatától – személyesen a 1087 Budapest, Kerepesi út 19. (bejárat az Asztalos S. utca felől) szám alatti ügyfélszolgálati irodában, illetve telefonon a 06/1 455-4306-os számon, vagy e-mailben az ugyfelszolgalat@fcsm.hu címen kaphatnak bővebb tájékoztatást a rákötéshez szükséges teendőkről. Az érintett háztartások az FCSM szolgáltatói hozzájárulásának birtokában, a következő szakaszokon köthetnek rá az új szennyvízcsatornára:

 

Átadásra került utcák

Szakaszhatárok

Aszály utca

Bajcsy-Zsilinszky utca - Kő utca

Besztercei utca

Besztercei utca 3. - Besztercei utca 7.

Csallóköz utca

Csallóköz utca 24/a - Gádor utca

Dévény utca

Dévény utca 20/a - Vöröskereszt utca

Dévény utca

Dévény utca 6. - Vöröskereszt utca

Dévény utca – Katáng utca

Dévény utca 50. –Dévény utca 52.

Dévény utca – Katáng utca

Katáng utca

Dézsmaház utca

Dézsmaház utca 5. - Dézsmaház utca 15.

Erzsébet királyné út

Erzsébet királyné út 10/a - Jókai Mór utca

Fenyőmadár utca

Fenyőmadár utca 221714/5 hrsz. - Karéj utca

Gyep tér

Gyep tér 5. - Erzsébet királyné út

Gyufa utca

Gyufa utca 4. - Hollandi utca

Gyufa utca

Gyufa utca 7. - Csallóköz út

Halk utca

Halk utca 27. - Park utca

Halk utca

Halk utca 16. - Halk utca 23/f

Hanna utca – Vörösmarty utca

Hanna utca 6. - Vörösmarty utca

Hanna utca – Vörösmarty utca

Hanna utca - Vörösmarty utca 46.

Háros utca

Csallóköz út - Háros utca 146.

Háros utca

Háros utca 129. - Csend utca

Háros utca

Háros utca 234040/5 hrsz. - Őszapó utca

Hollandi utca

Túróczi utca - Gyufa utca

Hunyadi László utca

Hunyadi László utca 13. - Kistétény utca

József Attila utca

József Attila utca 27. - Orkán utca

Kamaraerdei út

Kamaraerdei út 12. - Kamaraerdei út 32.

Karácsony utca

Karácsony utca 7. - Gádor utca

Kender utca

Dévény utca - Rosta utca

Kenderike utca

Kelenvölgyi utca - Kamaraerdei út

Kiránduló utca

Kiránduló utca 113. - Kiránduló utca 115.

Kiránduló utca

Kiránduló utca 94. – Háros utca

Kistétény köz

Kistétény köz 3/b - Park utca

Kő utca

Aszály utca – Táró utca

Móricz Zsigmond út

Móricz Zsigmond út 3. - Géza utca

Művelődés utca

Művelődés utca 5. - Művelődés utca 11.

Őrnagy utca

Őrnagy utca 3. - Őrnagy utca 7.

Őszapó utca

Háros utca - Őszapó utca 234040/2 hrsz.

Pannónia utca

Pannónia utca 37. - Mező utca

Pezsgő utca

Pezsgő utca 14. - Bem József utca

Platina utca

Platina utca 3. - Vörösmarty utca

Rosta utca

Rosta utca 5. - Kender utca

Rugó utca

Rugó utca 1. – Gádor utca

Só utca

Só utca 4. - Dévény utca

Sörraktár utca

Sörraktár utca 2. – Rizling utca

Széchenyi utca

Széchenyi utca 70. - Széchenyi utca 78.

Szelence utca

Szelence utca 4. - Vörösmarty utca

Táró utca

Táró utca 10-12. - Művelődés utca

Wesselényi utca

Wesselényi utca 25. - Nektár utca

Zakariás József utca

Komáromi utca – Mész utca

 

A rákötés egy szigorúan szabályozott folyamat, melynek lépéseiről az alábbiakban, illetve a beruházás honlapján olvashatunk részletes felvilágosítást: http://bpcsatornazas.hu/hu/bp/hazi_rakotes/a_hazi_rakotes_lepesei

 

A tervezéstől a csatlakozásig

 

A házi rákötéshez elsőként egy megfelelő végzettséggel és mérnökkamarai tagsággal rendelkező szakemberrel meg kell terveztetni a telken belüli szennyvízhálózatot. A tervezés megkezdésének feltétele, hogy megépüljön az utcában a közcsatorna és az ingatlanhoz tartozó házi bekötővezeték is, valamint sor kerüljön azok műszaki vizsgálatára és az ún. geodéziai bemérésre. Fontos, hogy a csatorna megépítése és az üzembehelyezés között akár több hónap is eltelhet. A műszaki átadás-átvételre és az üzembehelyezésre az adott vízgyűjtő terület elkészülte után kerül sor. A csatornaszakasz átadását megelőzően a Fővárosi Csatornázási Művek befogadja a házi hálózat terveket, így ezzel a lépéssel nem szükséges megvárni a műszaki átadás időpontját. Erre már jelenleg is több szakaszokon lehetőség van, ezek pontos listája az FCSM honlapján, a következő linken érhető el:

http://www.fcsm.hu/ugyfelszolgalat/ugyintezes/budapest_teljes_koru_csatornazasa/

 

A terveket kizárólag tervezői jogosultsággal rendelkező – a tervezői névjegyzékben szereplő (http://mmk.hu/kereses/tagok), vízimérnök tervezési (VZ-T), épületgépész-tervezői (G-T), illetve településrendezési víziközmű tervezési (TV-T) – jogosultsággal rendelkező szakember készítheti el. Az elkészült terveket ellenőrzésre és jóváhagyásra be kell nyújtani a csatornahálózat üzemeltetője, az FCSM részére.

 

Az FCSM megvizsgálja a házi hálózat kiépítésére beadott terveket. Az építésre vonatkozó engedély, azaz a SZOLGÁLTATÓI HOZZÁJÁRULÁS kiadásának előfeltétele, hogy az ingatlan előtt kiépített gerinccsatornát üzembehelyezzék.

 

Amint sor került az üzembehelyezésre és a benyújtott dokumentáció minden előírásnak megfelel, akkor állítja ki az FCSM az érintett lakosok részére a SZOLGÁLTATÓI HOZZÁJÁRULÁST, illetve postázza az érintett lakosoknak a közszolgáltatási szerződéstervezetét is. Az utcai szennyvízrendszer üzembehelyezése után, a SZOLGÁLTATÓI HOZZÁJÁRULÁS kézhezvételével építhetik ki házi hálózatukat.

 

Ha a telken belüli munkák elkészültek, akkor a HASZNÁLATBAVÉTELI HOZZÁJÁRULÁS-KÉRELEM kitöltésével lehet megkérni az FCSM hozzájárulását a házi csatorna használatbavételéhez. Ennek feltétele, hogy az érintett ingatlantulajdonos aláírja a KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉST, amelyet a kérelem beadásáig el kell küldenie az FCSM részére.

 

Ne használjuk engedély nélkül az új csatornát!

 

A megépült szennyvízelvezető hálózatra legkorábban akkor lehet csatlakozni, azaz a kiépített házi hálózatunkat akkor lehet használni, ha a megépült csatornaszakaszok üzembe helyezése megtörtént. Az illegális rákötések akadályozzák a kivitelezést, hiszen az elkészült csatornaszakaszokból a munkaterületre folyhat a szennyvíz. A pangó szennyvíz nemcsak erős szakhatást, de a kórokozók terjedésével, akár közegészségügyi károkat idézhet elő. A még nem működő rendszerből a szennyvizet ezért mindenképpen ki kell szippantani, amelynek költsége az érintett ingatlantulajdonosokat terhelheti.

 

A rákötés lépései idővonalon szemléltetve:

 

 

A beruházásról további információ és tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken áll rendelkezésre:

Projekthonlap: www.bpcsatornazas.hu

Információs e-mail cím: info@bpcsatornazas.hu

Zöld szám: 06-80-205-412