Munkavégzés a projekt által érintett kerületekben a 27. héten


Tájékoztató a várható forgalomkorlátozásokról

A 27. héten folytatódik a szennyvízcsatornázás a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében.

A szennyvízberuházás keretében zajló munkálatok következtében június 29. és július 5. között a kivitelezők tájékoztatása szerint az alábbi forgalmi változásokra lehet számítani:

 

XI. kerület

  • Célforgalom biztosítása mellett teljes útzár mellett dolgoznak
    • a Susulyka utcában a Muskétás utca és a Fülőke utca között.

      Az említett útszakaszon kézi forgalomirányítás zajlik.

 

XVIII. kerület

  • Ideiglenes útlezárás mellett helyreállító munkákat folytatnak
    • a Bogrács utcában a Dózsa György út és a 625. utca között,
    • az Eke utcában a Búzakéve utca és a Zrínyi utca között,
    • a Vezér utcában a Vasút utca és a Kölcsey utca között.

 

XXI. kerület

  • Félpályás útlezárás mellett dolgoznak
    • a Salak utca Rózsa utca és Vas Gereben utca közötti szakaszán,
    • valamint a Rózsa utca Salak utca és Rózsa köz közötti szakaszán.

 

XXII. kerület

  • Félpályás útlezárás mellett dolgoznak
    • az Ady Endre úton a Tordai út és Ady Endre út 163. között,
    • a Háros úton a 6. számú főút melletti szakaszon,
    • a Harangozó utcában a Nagytétényi út és a Tőzeg utca között,
    • a 6-os úton a Mária Terézia utcánál, a Fonó utca és a Háros út között, valamint az Ártér utcai felhajtónál,
    • a Nagytétényi úton az Úttörők útja és a Szabadság utca között, valamint a Nagytétényi út 341. számú ingatlan és a Vasút utca között,
    • a Csap utcán a Komló utca és a Csap utca 14. számú ingatlan, valamint a Mézesfehér utca és a Sörház utca között,
    • a Hegyfok utcán a Mézesfehér utca és az Ungvári utca, valamint a Hegyfok utca 2. és 4. számú ingatlan között,
    • a Mézesfehér utcán a Sörház utca és a Csap utca között,
    • a Pannónia utcán és a Szél utcán a Sörház utca 16. számú ingatlan és a Pannónia utca között,
    • a Pannónia utcán a Tóth József utca és a Komló utca között,
    • a Donszky Árpád utcán a Kossuth Lajos utca és a Mária Terézia utca között,
    • a Mária Terézia utcában a Donszky Árpád utca és a Tóth József utca között,
    • a Sörház utcán a Nagytétényi utca és a Sörház utca 12. számú ingatlan között,
    • a Nagytétényi utcán a Vágóhíd utca és a Tóth József utca között,
    • a Tóth József utcán a Nagytétényi utca és a Temető utca között,
    • a Vessző utcán és az Ungvári utcán a Komló utca és a Csap utca között,
    • a Méz utcán a 224777 hrsz. ingatlan és a Nagytétényi út között,
    • az Angeli úton a Sport utca és a Rakodó utca között,
  • Egy irányból tilos behajtani
    • a Gerinc utcából a Pék utca Ady Endre utca és Gerinc utca közötti szakaszára.
  • Teljes útzár mellett dolgoznak
    • az Akó utcán a Nagytétényi út és a Kossuth utca között,
    • a Dukát utcán a Barackos út és a Csúcs utca között,
    • az Ezüstgaras utcán a Szakiskola utca és a Fennsík utca között,
    • az Ezüstgaras és a Szakiskola utcán a Barackos út és a Fennsík utca között,
    • a Sport utcán a Fáy Ferenc utca és az Angeli út között,
    • a Kiss János utcán a Nagytétényi út és az Iskola utca között,
    • a Peták utcán a Barackos út és a Dukát utca között,
    • a Szélkakas utcán a Barackos út és a Dukát utca között,
    • a Szakiskola utcán a Máriás utca és a Barackos út között,
    • a Szlatina utcán a Kövesföld utca és a Killy utca között,
    • valamint a Duna-menti kerékpárúton a Hajó utca és a Gyár utca között.
  • Célforgalom biztosítása mellett teljes útzár van érvényben
    • az Ibrik utcában a Zilahi utca és az Ibrik utca 22. számú ingatlan között,
    • a Jósika utcában a Plébánia utca és a Jósika utca 221433/2 hrsz. ingatlan között,
    • a Kanyargó utcában a Selmeci utca és a Kanyargó utca 56. számú ingatlan és a Lejáró köz és az Orosvai utca között,
    • a Kiskőbánya utcában a Gádor utca és a Kiskőbánya utca 6. számú ingatlan között,
    • a Lomnici utcában a Lomnici utca 4. számú ingatlan és a Mandula utca, a Temesvári utca és a Lomnici utca 31. számú ingatlan, valamint a Temesvári utca és a Mandula utca között,
    • a Fejedelem utcában a 234175 hrsz. ingatlan és a Vöröskúti határsor között,
    • a Ménesi utcában és a Szalontai utcában a Sörház utca és a Pannónia utca között,
    • a Vadász fordulón a Vadász forduló 1/b és a 37. számú ingatlan között,
    • a Gerinc utcában a Mikes utca és Pék utca, valamint a Magyar utca és Hasadék utca között,
    • a Pincemester utcában a Szigetvári utca és Badacsony utca között,
    • a Villa utcában a Villa utca 3. és 12. számú ingatlanok között,
    • a Méz utcában a Méz utca 18. és Villa utca között,
    • a Komáromi utcában az Arató utca és a Kertész utca között,
    • a Franciska utcában az Iram utca és a Komáromi utca között,
    • a Szigetvári utcában a Franciska utca és Arató utca, a Szigetvári utca 7. számú ingatlan és a Pincemester utca, valamint a Kertész utca és a Lőcsey utca között
    • a Kehely utcában az Anna utca és a Kehely utca között,
    • a Görög utcában a Gádor utca és a Bem József utca között,
    • a Huba utcában a Nyúl utca és az Árpád utca között,
    • a Síp utcában a Kinizsi utca és a Mécses utca között,
    • a Vincellér utcában a Vincellér utca 28 és a Vincellér utca 30 számú ingatlan között,
    • a Zsoldos fordulón a Pék utca és a Vadász forduló között,
    • a Páfrány fordulón a Páfrány forduló 13. számú ingatlan és a Tatárka utca között,
    • a Sáv utcában a Bálvány utca és a Bérkocsi utca között,
    • a Csipkebogyó utcában a Kehely utca és a Barkács utca között,
    • a Barkács utcában az Anna utca és a Csipkebogyó utca között,
    • és a Galamb utcában a Panoráma utca és a Sárkány utca között. 

Valamint a Nagytétényi úton a Váza utca sarkánál ideiglenes behajtót építettek, mely a kivitelezési munkaterületre vezet. A munkagépek ki- és behajtásakor kérjük a lakosság türelmét és felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag építési forgalom céljából használható a behajtó. 

 

XXIII. kerület

  • Ideiglenes útlezárás mellett dolgoznak
    • a Dózsa György úton a Ültetvény utca és a Majori út között.