CÉLEGYENESBEN A SZENNYVÍZCSATORNÁZÁS A XVIII. KERÜLETBEN!


Idén július elejéig befejeződik a szennyvízcsatornázás eredetileg tervezett szakasza Pestszentlőrincen-Pestszentimrén. A vezetékek átadása már tavaly szeptemberben elkezdődött, több utcában már üzembe is helyezték a csatornát, így számos érintett háztartás megkezdhette a rákötést a korszerű rendszerre. Külön jó hír, hogy az alapberuházáson felül, további szakaszok is megvalósulnak a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt kiegészítéseként, így novemberig további utcákban is megépül az eddig hiányzó szennyvízcsatorna.

Hamarosan befejeződik a 2013 őszén indult szennyvízcsatornázás a XVIII. kerületben: az eredeti beruházás keretében tervezett 90 kilométernyi vezeték közel 100%-a már lefektetésre került, a hátralévő néhány kilométer megépítése pedig 2015. július elejéig zárul le. Ez a határideje a csatornázást követő végleges útburkolat-helyreállításnak is. Kerületi hozzájárulással több útszakaszon teljes szélességű aszfaltozás valósul meg a csatornafektetést követően, az eredetileg tervezett nyomvonalas – munkagödör szélességű – helyreállítás helyett.

Kiegészítő beruházás: további több mint 20 szakaszon épül új csatorna!

A szennyvízcsatornázással kapcsolatos munkálatok nem fejeződnek be a kerületben az alapberuházás lezárása után sem. Ez jó hír, hiszen idén novemberig sor kerül 24 olyan utcaszakasz csatornázására, melyek az eredeti tervekben nem szerepeltek. A XVIII. kerületi önkormányzat közreműködésével a beruházó Fővárosi Önkormányzat az alábbi szakaszok csatornázását valósítja meg a BKISZ projekt kiegészítő beruházásában:

 

Utca neve Szakaszhatár
Abaújvár utca Zemplén u. - Forgó u.
Árpád utca Attila u. - Aba u.
Csap utca Zemplén u. - Forgó u.
Fáy utca Egressy Gábor u. - Fáy u. 5 sz.
Forgó utca Abaújvár u. - Forgó u. 41 sz.
Háromház utca Thököly út - Háromház u. 7 sz.
Pósa Lajos utca Semmelweis u. - Pósa Lajos utca 6.
Fogaras utca Fogaras u. 12 sz. - 14 sz.
Gyalóka köz Flóra Ferenc u. - Kétújfalu u.
Lőrinci út Törvény u. - Lőrinci út 9b sz.
Lőrinci út Nyíl u. - Lőrinci út 1a sz.
Nyíl utca Kisfaludy u. - Lőrinci út
Óhuta utca Óhuta u. 4 sz. - 2 sz.
Szálfa utca Erdősáv u. 2 sz. - Szálfa u. 63b sz.
Ültetvény utca 625. u. - Dózsa György u.
Balassa utca Üllői átkötés – Balassa u. 11 sz.
Szarvas csárda tér Czuczor u. - Szarvas cs. tér 2 sz.
Üllői út Üllői út 320 – 340 sz.
Üllői út Németh J. u. - Üllői út 352 sz.
Üllői út Regény u. - Üllői út 434 sz.
Fedezék Fedezék u. 39 – 41 sz.
Móricz Zs. utca Székely Gy. u. - Fedezék u.
Székely György utca Tóth Árpád u. - Móricz Zs. u.
Templom utca Címer u. – Ady E. u.

 

Folytatódnak a rákötések!

A kivitelezéssel párhuzamosan folyamatosan zajlik a megépült utcai csatorna gerincszakaszok kamerás vizsgálata és üzembehelyezése is. Az átadásokra ún. vízgyűjtőterületenként kerül sor, tehát több utcát magába foglaló szakaszokat adnak át egy időben (lásd a lenti táblázatot).

Folyamatosan bővül tehát azoknak az utcáknak a listája, ahol már ráköthetnek az érintett családok a szennyvízcsatornára. A csatlakozásnak azonban az adott szakasz üzembehelyezésén kívül is van feltétele: első lépésként egy megfelelő tervezői jogosultsággal rendelkező szakembernek el kell készítenie a lakóépületet a telekhatáron belül egy méterig kiépített bekötőcsatornával összekötő házi hálózat terveit, melyet jóváhagyásra be kell nyújtani a csatornahálózat üzemeltetője, az FCSM részére.

Eddig összesen több mint 1400 háztartás nyújtotta be engedélyeztetésre a házi hálózat kiépítésére vonatkozó terveket az FCSM-hez. Közülük közel 450-en már meg is kapták a jóváhagyást, és 200 családnak már a csatlakozási hozzájárulást is kipostázta az FCSM, így ők már rá is köthettek az új rendszerre.

A terveket kizárólag tervezői jogosultsággal rendelkező – a tervezői névjegyzékben szereplő (http://mmk.hu/kereses/tagok), vízimérnök tervezési (VZ-T), épületgépész-tervezői (G-T), illetve településrendezési víziközmű tervezési (TV-T) – jogosultsággal rendelkező szakember készítheti el.

Ne használjuk engedély nélkül az új csatornát!

A megépült szennyvízelvezető hálózatra legkorábban akkor lehet csatlakozni, azaz a kiépített házi hálózatunkat akkor lehet használni, ha a megépült csatornaszakaszok üzembehelyezése megtörtént. Ezen időpontig az új rendszer nem üzemel, az engedély nélkül bevezetett szennyvíz nem folyik el, tehát egy idő után – a csatorna megteltével – akár elöntést is okozhat. A pangó szennyvíz nemcsak erős szaghatást, de a kórokozók terjedésével akár közegészségügyi károkat idézhet elő. A még nem működő rendszerből a szennyvizet ezért mindenképpen ki kell szippantani, amelynek költsége az érintett ingatlantulajdonosokat terhelheti. Az illegális rákötések emellett a kivitelezést is akadályozzák, hiszen az elkészült csatornaszakaszokból a munkaterületre folyhat a szennyvíz.

Mikor helyezik üzembe az egyes szakaszokat?

Az alábbiakban táblázatos formában olvasható, hogy az egyes vízgyűjtőterületek – és a hozzájuk tartozó utcaszakaszok – üzembehelyezésére a tervek szerint mikor kerül sor:

 

Vízgyűjtő terület A területhez tartozó utcák A terület tervezett üzembehelyezése
XVIII/1 Csokonai u., Damjanich u., Deák Ferenc u., Határ utca, Ilma u., Juhász József u., Kisfaludy u., Lenke u., Napló u., Nemes u., Podhorszky u., Stefánia u., Szigeti Kálmán u., Tiszavirág u. Üzembehelyezve
XVIII/2 Damjanich utca, Erdősáv utca, Határ utca, István utca, Juhász József utca, Napló utca, Szálfa utca, Tiszavirág utca, Vezér utca 2015. április
XVIII/3 Arany J. utca, Erdősáv utca, István utca, Kisfaludy utca, Lőrinci u. - Kálmán u., Lőrinci utca, Lujza utca, Napló utca, Oszkó utca, Podhorszky u.-Szálfa, Podhorszky utca, Póth I. utca, Rákóczi utca, Szálfa utca, Törvény utca, Vezér utca 2015. május
XVIII/4 Ady E. utca, Bocskai utca, Hunyadi J. utca, Kölcsey utca, Nagykőrösi út, Nagykőrösi utca, Szálfa u. - Kislippó u., Szálfa u. - Névtelen u., Szálfa utca, Törvény utca, Vezér utca 2015. május
XVIII/5 Bányai utca, Bercsényi M. utca, Bocskai utca, Brigád-Dózsa-Ózon u., Búzakéve utca, Dózsa Gy. utca, Eke u. - Vasút utca, Felleg utca, Felleg-Nagykőrösi u.,, Gyöngyperje-Nagykőrösi, Lajos utca, Nagykőrösi utca, Nemes utca, Pázsit utca, Táncsics utca, Vasút utca, Vezér utca 2015. július
XVIII/6 625.u., Bogrács u., Búzakéve u., Dózsa Gy.u, Eke u., Felleg u., Jég u., Lajos u. 2015. július
XVIII/7 Ady Endre u., Ár u. - Nagykőrösi út, Bagamér u., Benjámin u., Címer u., Csokonai u., Csolt u., Dalos u., Gyöngyvirág u., Igric u., Kalász u., Kancsó u., Kapocs u., Kelme u., Kisfaludy u., Kölcsey u., Kömény u., Köztársaság útja, Lant u., Lea u., Nagykőrösi út, Paula u., Pázsit u., Podhorszky u., Póth Irén u., Saláta u., Solymász u., Szigeti Kálmán u., Szövet u., Vasút u., Zöldmező u. 2015. július
XVIII/8 Ajtony utca, Álmos utca, Árpád u. - Aba u., Árpád utca, Bors utca, Előd utca, Felsőcsatári út, Gyömrői út, Hangár utca, Huba utca, Kond utca, Koppány utca, Lehel utca, Megyer utca, Nimród utca Üzembehelyezve
XVIII/9 Frangepán utca, Gorkij utca, Karinthy Frigyes utca, Kőkert utca, Krúdy Gy. U., Krúdy Gyula utca, Martinovics tér, Móra Ferenc utca, Nádasdy utca, Nimród utca, Riedl Frigyes utca, Rím utca, Tartsay Vilmos utca, Toldi Miklós utca 2015. június
XVIII/10 Benedek E. u., Bethlen u., Csengery u., Egressy G. u., Ferenc u., Hunyadi L. u., József u., Liszt F. köz, Liszt F. u., Nágocs u., Parázs u., Reviczky Gyula utca 2015. május
XVIII/11 Aranyeső u., Csörötnek u., Gyöngyvirág u., Haladás u., Jókai u., Kosztolányi D. u., Mikszáth K. u., Nefelejcs u., Pálma utca, Ráday Gedeon u., Széchenyi u., Teleki u., Tompa u., Üllői út, Vas G. u., Vers u., Virág utca 2015. április
XVIII/12 Babits M. u., Désháza u., Fedezék u., Gerely u., Kosztolányi - Ráday, Kosztolányi D. u., Nagykanizsa u., Ráday Gedeon u., Székely - Ráday u., Székely György u., Tóth Árpád u. Üzembehelyezve
XVIII/13 Billentyű utca, Bódva utca, Csallóköz utca, Cser utca, Forgó utca, Gömör utca, Gyömrői út, Igló utca, Lajta utca, Latorca utca, Párkány utca, Poprád utca, Sajó utca, Szemere István tér, Szepes utca, Tapolcsányi utca, Ugocsa utca, Zemplén utca Üzembehelyezve
XVIII/14 Bartók Lajos u., Batthyány Lajos u., Darányi Ignác u., Dugonics u., Kosár u., Kossuth Lajos u., Madách Imre u., Margó Tivadar u., Reviczky Gyula utca 2015. május
XVIII/15 Bánfa utca, Bököny u., Cziffra György utca, Delfin utca, Dobozi utca, Dráva utca, Fiume utca, Földváry utca, Garay utca, Gilice tér, Gulipán utca, Gulner Gyula utca, Kiss István utca, Kossuth Lajos utca, Lakitelek u. - Flór F. u.,, Madarász utca, Mályinka utca, Margó Tivadar u., Muraköz utca, Petőfi Sándor utca, Petőfi utca, Sas utca, Szalafő utca, Szemere Miklós utca, Tömb utca, Üllői út, Vág utca, Vajda János utca, Varjú utca, Városház utca, Vasvári Pál utca, Vércse utca 2015. április
Verebély utca, Zsira utca
XVIII/16 Áchim A. u., Bajcsy Zs. U., Bakonybánk u., Bartók Béla utca, Dávid F. u., Gömbakác u., Hópehely u., Kuróczy u., Léva u., Lugos u., Máramarossziget u., Marosvásárhely u., Nagybánya u., Nagyszalonta u., Nagyszombat u., Nagyszőlős u., Pancsova u., Pöstyén tér, Rába u., Sajtolások, Sió u., Szatmárnémeti u., Színyei M. u., Szurmay tábornok u., Tátrafüred tér, Üllői út, Vecsési u., Zilah u. 2015. május
XVIII/17 Átemelő - Mednyánszky, Bartók Béla utca, Benczúr Gyula utca, Dankó Pista utca, Feszty Árpád utca, Fráter Lóránt utca, Hubay Jenő utca, Kupeczky utca, Mányoki Ádám utca,, Mednyánszky utca, Pósa Lajos utca, Szinyei M utca, Szinyei Merse utca, Üllői út 2015. június
XVIII/18 Abrudbánya u.,Bálványos u., Beremend u., Beszterce u., Bója utca, Csörszárok u., Déva u., Drávacsehi u., Drávafok u., Gyöngyfa u., Halomi út., Hét vezér tér, Kolbányi Géza u., Kőrös u., Kulich Gy. U., Óhuta u., Olt u., Torda utca, Vajdahunyad u., Várkapitány u., Vízakna u., Zágon u. 2015. április
XVIII/19 Reviczky utca 2015. április
XVIII/20 Csévéző utca 2015. június
XVIII/21 Névtelen u., Szövet u. 2015. július
XVIII/22 625.u.-Búzakéve u.-Eke u., Eke u. 2015. július