Meglévő szolgalmi alapú rákötés


A BKISZ – Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése keretében lefektetik az utcai gerincvezetéket, valamint – az ingatlantulajdonossal történő előzetes egyeztetés szerint – megépül az ingatlan csatlakozását biztosító házi bekötőcsatorna is, illetve ahol szükséges, ott megtörténnek a házi átemelő szivattyúk kiépítései is.

Előfordulhat, hogy az ingatlantulajdonos korábban egy szomszédos ingatlanon keresztül már ideiglenesen megoldotta az ingatlan szennyvízelvezetését. Ennek a helyzetnek a fenntartása azonban nem biztos, hogy előnyös az Ingatlantulajdonos számára. Engedje meg, hogy a következőkben felhívjuk a figyelmét arra, hogy miért éri meg a tulajdonosnak az ingatlanját mindenképpen rákötni az újonnan megépülő szennyvízhálózatra.

 

7 fontos ok, amiért a meglévő szolgalmi alapú szennyvízelvezetés esetén is megéri az új csatornahálózatra csatlakozni

  1. A hatóság által alapított régi szolgalmakat kötelezően meg kell szüntetni.

    A vonatkozó Víziközmű törvény végrehajtási rendelete - 58/2013. (II.27.) Kormányrendelet 76. § - szerint, ha egy utcában kiépül az új gerinccsatorna, kötelező erővel meg kell szüntetni azokat a szomszéd telkeken átvezető régi szolgalmakat, melyek a hatóság által megállapított tűrési kötelezettségen alapulnak. Ez alól csak egyetlen kivétel lehetséges: ha az utcai gerinccsatornába való bekötés aránytalan hátránnyal járna, de erről csak kivételesen ritka esetekben van szó

  2. A hivatalos megállapodásokon alapuló szerződéses szolgalmak sem jelentenek feltétlen biztonságot.

    Ha a jelenlegi szennyvízelvezetés a szomszéd ingatlan tulajdonosával kötött hivatalos és ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett szolgalmi megállapodáson alapul, az sem jelent feltétlenül hosszú távú biztonságos megoldást, hiszen tulajdonosváltás esetén a szolgalmi megállapodást - annak tartalmától függően - adott esetben az új tulajdonossal újra kell tárgyalni, aminek eredményeként az akár érvényét veszítheti. Amennyiben az új tulajdonos szomszéd bármilyen okból úgy dönt, hogy meg kívánja szüntetni az ingatlantulajdonossal kötött megállapodást, a szolgalmi jog akár törlésre is kerülhet az ingatlan-nyilvántartásból, így az Ingatlantulajdonosnak később már csak saját költségén lesz lehetősége biztosítani az ingatlan csatlakozását az időközben az utcában megépülő új utcai gerincvezetékre.

  3. Ha most lemondanak a rákötésről, az utcában nem épül meg az új gerinccsatorna és később csatornázhatatlanná válhat az ingatlan.

    Amennyiben az utcában valamennyi ingatlantulajdonos úgy dönt, hogy nem csatlakozik az utcájukban megépülő új gerinccsatornára, akkor várhatóan az utcai új gerincvezeték megépítése elmarad. Ugyanakkor nincs arra garancia, hogy a szennyvízcsatorna egy későbbi beruházás keretében – akár támogatott módon - valaha is megvalósul.

  4. Az illegális rákötések tulajdonosaitól a csatornadíjat évekre visszamenően is behajthatja a Szolgáltató.

    Az új gerincvezetékre rá nem kötő ingatlanok esetében a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM Zrt.) megvizsgálja a szennyvízelvezetés fennálló módját. Azokban az esetekben, ahol a szennyvíz elvezetése, a víziközmű-rendszerbe történő bekötése – akár a szomszéd telkeken keresztül – illegálisan – ide értve, ha a Szolgáltató hozzájárulása nélkül – történik, a tulajdonosokkal szemben az FCSM Zrt. az Üzletszabályzatának 3.1.29. pontja értelmében jogosult akár 5 évre visszamenőleg az elmaradt csatornadíj kiszámlázására, továbbá kötbérfizetési igénnyel élhet. Emellett a Szolgáltató kérelme alapján a Hatóság az 58/2013. (II.27.) Kormányrendelet 58. § alapján kötelezheti az ingatlan tulajdonosát a szolgáltató hozzájárulása nélkül végzett bekötés, a bekötéssel összefüggő műtárgy, berendezés, felszerelés elbontására, leszerelésére.

  5. Ha házi átemelő szivattyú szükséges, az érintett ingatlanok most azt is ingyenesen megkapják.

    Amennyiben az ingatlan a terepadottságok miatt az utcaszinthez és így a gerinccsatornához képest mélyebben fekszik, nyomott rendszer kiépítése szükséges, melynek keretében házi átemelő telepítésére kerül sor. Jó hír, hogy a jelenlegi projekt keretében most ez sem jár többletköltséggel az érintett tulajdonosok számára, hiszen a szükséges házi átemelő és azt az utcai gerincvezetékkel összekötő csatornaszakasz is a beruházás költségvetéséből, vagyis a tulajdonosok számára ingyenesen kerül kiépítésre. Természetesen a házi átemelő telepítése a telken belül bontással járhat, azonban most ennek teljes körű helyreállítása is a projekt részeként valósul meg.

  6. A most beépített házi átemelők karbantartását és javítását a jövőben az FCSM térítésmentesen elvégzi.

    Nemcsak a szükséges házi átemelők kiépítése ingyenes, de azok további karbantartása, javítása, felülvizsgálata is a Fővárosi Csatornázási Művek felelősségi és szolgáltatási körébe kerül.

  7. Most a közszolgáltató üzemeltetésében lévő közcsatornára csatlakozhat.

    Ha a BKISZ projekt keretében az újonnan megépülő utcai gerincre kötnek rá, akkor a közszolgáltató üzemeltetésében lévő csatornára csatlakoznak, míg a magáningatlanokon át, szolgalommal vezetett csatorna nem a közszolgáltató felelőssége, azok karbantartása, az esetleges meghibásodások kijavítása az érintett tulajdonosok feladata, és így kockázata!


A házi bekötés kiépítésének lemondása:
Természetesen az ingatlantulajdonosnak – amennyiben az ingatlan szennyvízelvezetése legálisan megoldott – lehetősége van az új csatornára való rákötésről, vagyis az új házi bekötés kiépítéséről lemondani. Ha a fenti tájékoztatás áttanulmányozása után az Ingatlantulajdonos az új csatornára való rákötésről lemond kérjük, töltse ki a honlapon a Fontos információk a házi rákötésről menüpontban elérhető lemondó nyilatkozatot, majd aláírva adja át a helyszínen a kivitelező képviselőjének.

Meggyőződésünk, hogy az új csatornára való rákötés előnyös az Ingatlantulajdonos számára, ezért kérjük, hogy a fenti tájékoztatóban foglaltakat gondosan tanulmányozza és hozzon megfontolt, biztonságos döntést a házi bekötés kiépítéséről.

Szíves közreműködését előre is köszönjük!